Sikeres évet tudhat maga mögött Fülöpjakab hivatala. A képviselők a legutóbbi ülésen megelégedésüknek adtak hangot a hivatali dolgozók 2011-es esztendőben végzett munkájáról készített beszámoló hallatán. Csáki Béla polgármester elmondta, a település hivatala esetében érvényes, hogy az ott dolgozók a lakosságért dolgoznak. A képviselő-testületi ülésen az ivóvíz-szolgáltatás díjáról szóló rendelet hatályon kívül helyezéséről is döntöttek a képviselők.
Január eleje óta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon négy egykori rendvédelmi dolgozó jelentkezett a rendőrség szenior állományába - tájékoztatta televíziónkat Mihályné Bornemisza Eleonóra, a főkapitányság szóvivője. Az, hogy a jelentkezők közül ki kerül állományba és melyik településen teljesíthet szolgálatot, az alkalmassági vizsgálatok után derül ki. A szóvivő egyelőre nem közölhetett adatot azzal kapcsolatban, hogy a négy jelentkező között van-e kiskunfélegyházi polgár.
A kunszállási önkormányzat két programja nyert a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán. Ennek köszönhetően fejleszthetik a tanyagondnoki hálózat eszközparkját és elektromos ellátáshoz juttatnak egy külterületi tanyát.
A Magyar Tanyákért Program keretén belül a tanyák alternatív áramellátására is lehetett pályázni. A kunszállási önkormányzat úgy gondolta, megpróbálják kihasználni ezt a lehetőséget.
Új tagokkal bővült a Félegyházi Közművelődési Közalapítvány kuratóriuma és a Térségi Sportiskola Kft. Felügyelő Bizottsága. A képviselő-testület csütörtöki ülésén Jankovszki Zoltánnét és Lantos Szabolcsot választotta a Közművelődési Közalapítvány kuratóriumi tagjává. A felügyelő bizottság elnökének Kurucz Istvánt választották, Kormányos Imre pedig bizottsági tagként tevékenykedhet.


